Nanora- Az esküvőszervező blog

Nanora- Az esküvőszervező blog

Esküvő a koronavírus idején.

Megtartsuk,halasszuk,lemondjuk?

2020. március 29. - Nanora.esküvőszervező

forras_the_sun.jpg

Hónapokig, akár 1-1,5 évig tartó varázslatos készülődés, rengeteg pénz, idő és energia van egy-egy esküvőben.
Aztán jön a hidegzuhany...
Rengeteg pár álmát egy pillanat alatt húzta át és tette tönkre a koronavírus, amiről minden bizonnyal már te is hallhattál. A kormány által hozott rendelet szerint minden rendezvényt betiltottak. Igen, sajnos az esküvő is rendezvény. 
Esküvőszervezőként, menyasszonyként, vendégként is rettenetesen sajnálom azokat a párokat, akiknek most le kellett mondaniuk az eseményt, jobb és több esetben pedig elhalasztásra került a lakodalom. 
Az egészség az első és legfontosabb a világon, ezt azonnal szögezzük le.  Bizonyára számotokra is fontos, hogy a meghívottak közül mindenki jelen tudjon lenni a Nagy Napotokon, egészségesen és jó kedvűen. 

Milyen lehetőségekkel lehet megmenteni a Nagy Napot?

 

Ahogy nézem a menyasszonyi és esküvői csoportokat, hatalmas a pánik, eluralkodott a depresszív hangulat, ami valahol érhető is, hiszen rengeteget készültek erre a napra, és sok esetben maga a  dátum is varázslatos erővel bír a párok számára. Sok esetben ragaszkodnak hozzá foggal-körömmel. 

 Ne mondjátok le, halasszátok el! 

Ha április-május-június hónapban tartanátok az esküvőt, nagy eséllyel már elgondolkoztatok a jelenlegi helyzeten: lemondtátok vagy halasztottatok. Személy szerint én az utóbbit preferálnám. 
A jelenlegi helyzet abszolút vis maior, erről sem Ti, sem pedig a szolgáltatótok nem tehetnek. Érdemes a szerződésben leírtakat újra átolvasni, felvenni a szolgáltatókkal a kapcsolatot és keresni új dátumot. Így a befektetett energia, pénz, idő nem vész el, és a szolgáltatóitoknak sem kell számolni a bevétel kiesésével. Ha elmúlik a vihar, újra kisüt a nap. A családtagjaitokkal hatalmasat fogtok bulizni, tökéletes lesz a nagy napotok. 
Ha hatalmas, világraszóló esküvőtök lesz/lett volna, és ekkora költöztetést nem lehet a rendelkezésetekre álló időből létrehozni, gondolkozzatok a 2021-es dátumokban is sok szolgáltató már megnyitotta a naptárát ezen időszakra is. 

Halasztottunk. Most akkor új meghívót kell készíttetni? 

Szerintem tökéletesen felesleges, főleg ha már kiosztottátok őket a meghívottaknak. Természetesen ha szeretnéd, elölről is kezdheted, és készíthetsz teljesen újakat, de véleményem szerint elég a vendégeket tájékoztatni az új dátummal kapcsolatban. Erre létrehozhattok egy Facebook csoportot, e-mail listát állíthattok össze és kiküldhetitek elektronikusan, vagy egy apró kártyát is készíthettek és kiküldhetitek postán. Ha telefonon értesítitek őket, mindenképp legyen egy írásos nyoma is, nehogy elfelejtse valaki! :) 

Ne csak hétvégében gondolkozzatok!

Halasztás esetén komoly torlódással kell számolnotok, mivel sajnos nem vagytok egyedül a helyzetben. Érdemes minél előbb készíteni egy B tervet. A legtöbb szolgáltató nyitott a hétvégén kívül hétköznapi esküvőket is lebonyolítani. Sok helyen még hétköznapi kedvezmény is igénybe vehető, amivel komoly összegeket lehet spórolni.  Népszerűek jelenleg a késő nyári, őszi hétköznapok is. 

Polgári esküvő szűk körben

Amennyiben mindenképpen mostanában szeretnétek egybekötni életeteket (néhány ügyintézéshez  elengedhetetlen, pl: közös hitel, csok, babaváró támogatás, stb.) a legjobb megoldás a polgári házasságkötés, szűk körben, ugyanis ezeket nem mindenhol tiltották be.Érdeklődj a helyi önkormányzatnál/anyakönyvvezetőnél a pontos létszám iránt, mert ez településenként,kerületenként változhat. A bulit, lakodalmat, megerősítő szertartást később is megtudjátok tartani. :) Érdemes ebben a helyzetben később szertartásvezető segítségét kérni.

the_times_of_israel.jpg                                                                                                  

Később lesz az esküvőnk, és kezdünk pánikolni... Mit tegyünk?

Olvasom rengeteg posztban, és valahol megértem az aggodalmaikat. A saját esküvőm is augusztus 8-án lesz, sok dolog megfordult a fejemben ezzel kapcsolatban. Amit tudok tanácsolni, az az, hogy még várj.Ha aggódsz, készíts B tervet, de még várnék a halasztással/ lemondással. Rengeteg víz lefolyik addig a Dunán és óráról órára változik a helyzet. Ha úgy érzed, hogy végképp nem fog menni, akkor kérj halasztást, de ha számodra varázslatos a dátum, úgy érzed, hogy tudsz várni még egy pár hetet, akkor még ne halaszd el. Figyeld a híreket, ne pánikolj, próbálj optimistán bízni abban, hogy a Nagy Nap úgy lesz megtartva, ahogyan azt megálmodtad. :) 

Minden rendben lesz! :)

 

fotók forrásai: The Sun, TheTime of Israel

A bejegyzés trackback címe:

https://nanora-eskuvo.blog.hu/api/trackback/id/tr8715568692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása